 |
| A hatéves Wesselényi. Illusztráció a család zsibói képtárából |
„Az árvízi hajós” –
minden bizonnyal ez az epitheton ornans
jut eszünkbe legelőször Wesselényi Miklós neve hallatán, Vörösmarty Mihály költeménye
nyomán. Amellett, hogy az 1838. márciusi pesti árvíz alatt írt naplóját
forgatva megrázóan szemléletes képet kapunk a katasztrófa sújtotta városról,
meghökkentő adatokkal találkozunk fáradhatatlan kitartásáról és kitűnő
állóképességéről. Ennek gyökerei – elsősorban a Wesselényi család zsibói
könyvtárának 1822-ben összeírt jegyzéke révén – egészen gyermekkoráig
visszavezethetők, mivel azok a művek, amelyek meghatározták neveltetésének
elveit, nagy hangsúlyt fektettek a gyermek testi nevelésére.
Nem csupán Vörösmarty
volt az, aki az irodalom eszköztárával felvértezve emléket kívánt állítani
Wesselényinek. A báró jellem- és életrajzának első közreadói, Kemény Zsigmond (A két Wesselényi, 1851) és Újfalvi
Sándor (Emlékiratok, 1854–1855) mindketten
személyesen ismerték őt, s közeli kapcsolatban álltak vele. Bár Újfalvi úgy
vélte, Kemény politikai jellemrajzában túl negatívan ábrázolta a bárót, mégis vannak
közös pontok a két műben, ilyen például az anekdoták felhasználása. Az
alábbiakban az egyik leghíresebb Wesselényiről szóló gyermekkori anekdota
hátterét szeretném megvilágítani, amellyel Kemény Zsigmond művében találkozunk.
A történet szerint id.
Wesselényi Miklós egy nap fel akarta ültetni fiát – aki még nem töltötte be
hatodik esztendejét – egyik lovára, azonban az ifjabb Miklós félt az állattól.
„A Wesselényieknek nem szabad félni” – kiáltotta az apa, feldobta fiát a ló
hátára, majd ostorával nagyot csapott a ménre, s az elvágtatott a gyermekkel. Az
eseményeket a kastély tornácáról figyelő anya, Cserei Heléna sírva rohant be
szobájába, s úgy hitte, egyetlen gyermekét soha többé nem látja élve. Nem sokkal
később betoppant a helyiségbe a fiú, s büszkén újságolta édesanyjának, hogy a
szilaj lovat végül sikerült kifárasztania.
Felmerül a kérdés: csupán
az írói fantázia szülte eseményekkel állunk szemben, vagy tényleg sor
kerülhetett a jelenetre? Szerencsére rendelkezünk olyan forrással, amely válasszal
szolgál. 1809-ben Kazinczy Ferenc – akinek id. Wesselényi Miklós nemcsak a
mecénása, de a barátja is volt – egy episztolát írt az akkor 13 éves ifjabb
Miklóshoz, s műve hitelessége érdekében adatokat kért a zsibói ménesről Tőkés
Jánostól, a fiú nevelőjétől. Tőkés válaszlevelében felsorolja és jellemzi a
zsibói Wesselényi-ménes lovait. Az egyik mén, Bucephalus leírására különös
figyelmet fordított, s egy neveltjéhez kapcsolódó eseményről is beszámolt.
Nézzük meg tételesen, milyen különbségek fedezhetők fel Kemény és Tőkés
interpretálásában.
 |
| Báró Kemény Zsigmond (1814-1875) |
Kemény Zsigmond
leírásában a veszedelmes ló egy „szilaj”, „horkoló és hánykolódó mén”. Tőkés
János így jellemzi Bucephalust, a zsibói ménes legfélelmetesebb ménét: „Ez egy
rá nézni is iszonyatos Lo, szőre fako, fejér serénye térdét veri, fejér farka
pedig a’ főldőt teriti labai után. Iszonyu magossan emeli Lábait, mellyek oly
vékonyak mind valamelly szarvasnak lábai… lábait a’ kis teher alatt iszonyu
keményen vervén a’ főldhöz és onnan kettőztetett dobogással szedi fel magossan
de még e’ nem volna rettentő, hanem midőn kettőt hármot lépett
rettentőleg prűszkől, ugy annyira hogy meszszeel hallik, és turja a’ tajtékot.” Az állat külsejének és
viselkedésének leírásában a két történet tehát hasonlóságokat mutat. A
veszedelmes állat jellemzésén túl érdemes megnézni a mellékszereplőkről, a
szemtanúkról szóló részeket is. Kemény interpretációjában mindkét szülő jelen
van, Tőkés ellenben csak az apát említi meg név szerint. Mindkettejüknél
szerepelnek más, meg nem nevezett nézők is. Újabb közös pont a jelenetben
résztvevő személyek reakciójában felismerhető érzelmi fordulat a történtek
láttán: eleinte riadalom, ijedtség lett rajtuk úrrá, majd megnyugodtak.
A két történet eddig mind a vad mén
jellemzésében, mind a nézők érzelmeiben megegyezik. Van azonban a két történet
között egy lényeges különbség: az apa fiához való viszonyulása. Kemény Zsigmond
művében a Nyírő József regényéből ismert „sibói bölénnyel” találkozik az
olvasó, akit hirtelen haragja vezérel. Ezzel szemben Tőkés Jánosnál a
megfontolt apa jelenik meg, aki – Jean Jaques Rousseau Emil, avagy a nevelésről című művében leírtaknak megfelelően –
tisztában van fia képességeivel és terhelhetőségével, s ahhoz mérten választja
ki a testedzés formáját. Ahogy Tőkés levelében olvasható: „De a’ gondos Atya jol ki tanittatván és meg
szeliditvén e’ tűzes Lovat, tudván és esmérvén fiának alkalmas voltát, bátran
nézi és meg nyugodva ’s örömmel el telve, midőn mások kik sem a’ dolgot nem
tudják remegnek.”
A nevelő leveléből tehát kiderül, hogy a Kemény Zsigmond
által lejegyzett történet minden bizonnyal nem úgy történt meg, ahogy azt a
szerző leírta, mindazonáltal megvan a maga feladata a műben. Kemény ugyanis pár
oldallal korábban id. Wesselényi Miklóst egy önuralom nélküli, hiú, fitogtató
személyként mutatja be, akinek tulajdonságait fia is örökölte. Az anekdotában
mindegyik tulajdonság megjelenik, s kiválóan alátámasztja Kemény jellemrajzát.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy id. Wesselényi Miklós nem lett volna
indulatos, hirtelen haragú ember, a forrásokban több erőszakos fellépésének is
nyoma maradt. Mindazonáltal fiával szemben nem így viselkedett, s nincs nyoma
annak, hogy erőszakos lett volna vele, ahogy a forrásokban arra sem találunk
utalást, hogy a „daczoskodó gyermeket már 5-6 éves
korában is kurta vassal is fenyítette”, ahogy azt Szikszay Lajos írta 1884-ben
megjelent Wesselényi-életrajzában.
Bár Tőkés János elküldte Kazinczy Ferencnek a történetet, az
mégsem kapott szerepet a széphalmi nyelvújító episztolájában, s legelőször
1851-ben jelent meg A két Wesselényiben.
Kemény Zsigmond sorai másokat is megihlettek: Szilágyi Ferenc 1876-ban megjelent
Wesselényi-biográfiájának ez a történet adta a felütését, s helyet kapott
Gáspárné Dávid Margit Az árvízi hajós
című regényében is, amely 1938-ban, a pesti árvíz 100. évfordulójára jelent
meg.
Kárpáti Attila István, doktorandusz
az ELTE Történelemtudományi Doktori Iskola Művelődéstörténet programjának hallgatója
Irodalom
Tőkés János levelét a Magyar Tudományos
Akadémia Kézirattára őrzi.
Az első illusztrációként használt, hatéves kori portrét közli: Kardos Samu: Báró Wesselényi Miklós élete és munkái. I. kötet. Budapest, 1905. 66.
Báró
Wesselényi Miklós az „árvízi hajós” naplója. Sajtó alá rendezte és kiadta Dr.
Rubinyi Mózes irányításával a székesfővárosi VI. kerületi Izabella-utcai Báró
Wesselényi Miklós Fiú Felső Kereskedelmi Iskola ifjúsága. Királyi Magyar
Egyetemi Nyomda, Budapest, 1938.
Gáspárné Dávid Margit: Az árvízi hajós.
Singer és Wolfner Irodalmi Intézet Rt., Budapest, 1938.
Kazinczy Ferenc méltóságos báró
Wesselényi Miklós úrhoz, Miklósnak fijához. Buda, 1809.
Kárpáti Attila István: Wesselényi Miklós
és az árvízi hajós. In: Fons 2015/3. sz. 343–362.
Kemény Zsigmond: A két Wesselényi. In: Magyar
szónokok és statusférfiak. Pest, 1851. 85–186. Újabb kiadásban: Kemény
Zsigmond: Sorsok és vonzások. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1970. 7–113.
Szikszay Lajos: Hadadi báró Wesselényi
Miklós emléke. Élet- és jellemrajz. Budapest, 1884.
Szilágyi Ferenc: Ifjabb b. Wesselényi
Miklós. Élet- és korrajz. Magyar Tudományos Akadémia Könyvkiadó Hivatala, Budapest,
1876.
