 |
| Wesselényi Miklós báró levele - megírásakor kisgyermek volt még |
A
történészek kutatásaik során nemegyszer találkoznak olyan történetekkel,
amelyek első látásra nehezen elfogadhatónak, meghökkentőnek
tűnnek. A dilemmát szerencsés esetben feloldja egy-egy levéltári forrás, és
sikerül megbizonyosodni arról, hogy a leírtaknak van-e valóságalapja. Blogunk
olvasói egy korábbi bejegyzésből már megismerhettek egy
Kemény Zsigmond által lejegyzett, Wesselényi Miklósról szóló anekdotát, s annak
hátterébe is betekintést nyerhettek. Ez alkalommal egy másik történetet
vizsgálunk meg, amely az erdélyi emlékíró, Újfalvi Sándor tollából maradt ránk.
Ifj.
Wesselényi Miklós gyermekkorából csupán néhány levelet találhatunk meg személyi
irathagyatékában. A gyermeki kéz keltezetlen sorai betekintést engednek Wesselényi
lelki világába és szüleivel való kapcsolatába: van közöttük, amelyet a
lelkiismeretes tanuló ír, s van olyan is, amelyet az apjáért aggódó fiú. Az
egyik id. Wesselényi Miklósnak címzett levél érdekes, első látásra nehezen
értelmezhető információkkal szolgál: „Megtsaltam Édes Apot, mert jol tanultam.” Az
idézett mondat hátterét Újfalvi Sándor egyik anekdotája világítja meg. Eszerint
a Wesselényiékkel rokonságban álló Teleki-testvérek – Ádám, valamint József, a
Magyar Tudományos Akadémia későbbi elnöke – látogatásakor az apa tudáspróbát
rendezett a gyermekek között, de fia egyáltalán nem felelt a kérdésekre. „Rendkívül sérté ez atyja ambícióját, míg
bosszúsága dühre változott; tele torokkal kiáltá fel a hajdú tizedest, fiát
vasra vereté, és fegyver között a kastély börtönébe kísérteté” – írja Újfalvi.
 |
| A zsibói kastély udvara napjainkban. A képen a főépület, valamint a két pavilon látható. |
A levél és az emlékíró által lejegyzett történet összefügg egymással,
de van az anekdotának egy olyan eleme, amely minden bizonnyal nem tükrözi a
megtörtént eseményeket. Sem a zsibói kastéllyal foglalkozó tanulmányokban, sem a
kastély alaprajzán nem találjuk nyomát annak, hogy az épületnek lett volna
börtönként szolgáló helyisége. A helyszín beazonosításához a gyermeki levél
nyújt segítséget: a „Háloházbol”, vagyis a hálószobából küldi bocsánatkérő
levelét „Édes Aponak a Palotára”. A címzés szerint tehát a gyermek nem a kastély
főépületében, hanem az egyik melléképületben tölthette büntetését, amely
rendelkezett hálószobával. Cserei Farkas 1807. december 28-án Kazinczyhoz
intézett levelében megemlítette a két pavilont, amelyek a déli kapu két oldalán
ma is láthatók. Kazinczy Ferenc feljegyzései alapján a két pavilon funkciója
kizárja, hogy onnan írta volna bocsánatkérését Wesselényi, mivel a nyugati
pavilonban volt a családi könyvtár, a keleti pedig mezőgazdasági épületként
működött. A büntetés helyszíneként merülhetne fel a keleti melléképület, ez
azonban Kazinczy leírásában kocsiszínként szerepel, és az id. Wesselényi Miklós
halála után, 1810 márciusában készült összeíráskor még nem készült el. A
felsorolt épületek mindegyike a kastély udvarán helyezkedik el, ezek mellett
két olyan épület van, amely a kastélytól távolabb fekszik. Az egyik a lovarda,
amelyet id. Wesselényi Miklós már 1771 előtt megépíttetett, azonban ez sem
rendelkezik hálószobával. A másik a Wesselényi István által 1702-ben
emeltetett első lakóépület, amelyet 1749-ben felújítottak. Az épület a ma is
látható főépület elkészültével vélhetően elvesztette funkcióját, s a kastély
történetével foglalkozó művészettörténészek sem tesznek róla említést – viszont
Kazinczy 1816. évi zsibói látogatásakor még állt. A régi lakóépület
ma már nem található meg a kastély parkjában, minden bizonnyal 1830-ban vagy
1831-ben bontották le, amikor Wesselényi nagyszabású átépítési munkálatokba
kezdett Zsibón. Ez az egyetlen olyan létesítmény, amely a kastély főépületén
kívül rendelkezhetett hálószobával, valamint a gyermek születése és az apa
halála közötti időben még állt. A gyermek ebben az épületben tölthette
büntetését, s innen írhatta apjának bocsánatkérő levelét.
 |
| Az "Édes Aponak" címzésű levél |
Az esemény időpontjára utalást találunk Újfalvi anekdotájában. A
történet szerint az apa „rögtön hívatja Tőkést, fia nevelőjét, és megrendeli
fiával azonnal próbatételt tartani.” Tőkés János 1806 októberében indult útnak,
hogy megkezdje külföldi tanulmányait, nagy valószínűséggel 1804. január 1-i Zsibóra
érkezése és elutazása között történhettek az események. Az időpont
meghatározásához további támpontot nyújthat a gyermeki kézírás. Az első
Wesselényi által írt datált levél 1806. szeptember 2-án kelt, s az írás már egy
gyakorlott kéz munkájáról tanúskodik. A kérdéses levél viszont egyértelműen
gyakorlatlan kézírással készült, így 1806 szeptembere előtt keletkezett.
A források és a szakmunkák segítségével körvonalazódtak a történet
valós elemei, de továbbra sem kaptunk választ arra a kérdésre, miért ezt a
büntetést választotta id. Wesselényi Miklós. A zsibói könyvtár jegyzékében
fellelhető pedagógiai munkák közül egyetlen kötet, Rousseau Emil, avagy a
nevelésről című műve foglalkozik részletesen a nevelés eme problémájával. Emellett
id. Teleki László – a korábban említett, vendégségbe érkező Teleki-fiúk
édesapja – A nevelésről címet viselő, kéziratban maradt munkájában
találunk gondolatokat a gyermek büntetéséről.
Teleki László kéziratának erkölcsi nevelésről szóló részében foglalkozik
a büntetéssel. A nevelő és a nevelt kapcsolatának alapját meglátása szerint a
bizalom adja, s ennek jegyében elítéli a testi fenyítést. Csupán egy esetben
lehet kivételt tenni: ha a gyermek folyamatosan hazudozik. A büntetés során
arra kell törekedni Teleki szerint, hogy a gyermek megbánja tettét, és belássa,
hogy hibázott. A fenyítés nemének és mértékének helyes megválasztása azért is
fontos, mert a gyerek így érti meg, hogy mi a rossz és mi a jó; ha verést kap,
pusztán azért nem fog rosszat cselekedni, mert fél a fenyítéstől. Az Újfalvi
által leírt anekdotához illeszkedik Teleki azon tanácsa, miszerint a gyermekben
a makacsságot csírájában el kell fojtani, és hamar engedelmességre kell bírni.
Arra szükséges tehát törekedni, hogy a gyermek bizalommal és engedelmességgel
legyen a nevelő és a szülők irányába. Rousseau az engedetlen gyerek büntetéséül
egy olyan formát választ, amely meglepő egyezést mutat az ifjabb Miklós
büntetésével. „Ekkor bezárjátok a gyermeket a sötétbe, egy ablaktalan
helyiségbe” – javasolja a francia szerző. Rousseau felvázolja a büntetés során
a gyermekben végbemenő lelki folyamatokat is: miután rájött, miért lett
bezárva, és megtanulta az eset tanulságait, értesíti szüleit, és megegyezik
velük, hogy többet nem fog olyat tenni, amivel kiérdemelte a retorziót.
Mivel a rousseau-i tanáccsal ekkora hasonlóságot mutat az ifjabb Miklós
története, nagy valószínűséggel tudatos szülői cselekedetről volt szó ebben az
esetben. Ez a büntetési forma teljesen illeszkedik id. Teleki László nevelési rendszerébe,
hiszen a gyermeket nem éri testi fenyítés, továbbá megtanulja, hogy miért kapta
a büntetést. Mindezek mellett azt sem szabad elfelejteni, hogy a makacsság
Teleki szerint olyan gyermeki tulajdonság, amelyet még csírájában el kell
fojtani. A levél megírásának ténye azt bizonyítja, hogy Rousseau módszere a
gyermek Wesselényi esetében hatásos volt.
Kárpáti Attila
István, doktorandusz
az ELTE
Történelemtudományi Doktori Iskola Művelődéstörténet Programjának hallgatója
Irodalom
Wesselényi Miklós gyermekkori leveleit a Kolozs Megyei
Állami Levéltár (Arhivele Naţionaleale României, Direcţia Judeţeanâ Cluj)
Wesselényi-fondja őrzi (fond nr. 250, crt. nr. 159).
Id. Teleki László A
nevelésről című kézirata a Magyar Tudományos Akadémia Kézirattárában
található a M. Irod. Régi s Újabb Írók művei 4-r. 133. sz. jelzet alatt.
B. Nagy Margit: Reneszánsz és barokk Erdélyben. Bukarest,
Kriterion Kiadó, 1970.
Bíró József: A zsibói kastély. Budapest, 1942.
Kazinczy Ferenc: Erdélyi levelek. Budapest, Eötvös József
Könyvkiadó, 2008.
Kazinczy Ferenc levelezése, V. kötet. Sajtó alá rendezte:
Váczy János. Budapest, Magyar Tudományos Akadémia, 1894.
Kárpáti Attila István: Ember az anekdoták mögött.
„Hőstettek” és gyászmunka Wesselényi Miklós gyermek- és ifjúkorában. In: Kút:
Az ELTE BTK Történelemtudományi Doktori Iskola kiadványa. 2014/1. sz. 19–36.
Rousseau, Jean Jacques: Emil, avagy a nevelésről. Budapest,
Papirusz Book, 1997.
Újfalvi Sándor: Emlékiratok. Budapest, Szépirodalmi
Könyvkiadó, 1990.
