"Suba subával, guba gubával" - I.

A magyar parasztférfiak ruhaviselete, "divata" az újkorban

Alföldi juhászember cifra subában

Blogunk korábbi két cikkében a divatról, mint jelenségről, valamint a kora újkor és az újkor Európájának és Magyarországának férfidivatjáról esett szó. Ha a divatot csupán abban az értelmében tárgyalnánk, ahogyan az előző írásokban definiáltuk – azaz a tehetős, módos emberek önkifejezéseként és a társadalmi normákhoz való illeszkedésüknek egyik módszereként tekintenénk rá –, voltaképpen elegendő is lenne pusztán az „úri divattal” foglalkozni. A csinosan öltözött férfiember korokon átívelő bemutatása azonban nem lenne teljes, ha a társadalom legnagyobb, legszélesebb rétegét, a parasztságot kihagynánk belőle. Ahogyan más társadalmi csoportok körében, úgy a magyar paraszti népesség körében is megvolt a hajlam (és sok esetben a mód is) a mutatós ruhák hordására, az államalapítástól kezdve egészen a 19-20. század fordulójáig, amikor a népviseletek lassanként kikoptak a mindennapi öltözködésből.

Kölcsönhatásban hit és történelem

A reformáció ötszázadik évfordulójára

Hitvita ábrázolása korabeli metszeten

A német-római császársággal határos, vele szoros és sokoldalú kapcsolatban álló középkori magyar királyságban Luther nyilvános wittenbergi fellépése után csaknem azonnal terjedni kezdtek a reformáció eszméi. Mintegy fél évszázad alatt a korabeli Magyarország (beleértve az időközben külön fejedelemséggé váló Erdélyt) eredetileg római katolikus lakosságának becslések szerint 80-90 %-a protestánssá lett. A bizánci rítusú egyház hívei között nem talált követőkre a reformáció. Jelen tanulmányomban e kimagasló jelentőségű kultúrtörténeti fordulat hatásának egyik ritkábban hivatkozott fejleményéről fogok röviden értekezni, a magyar művelődés és a vele szorosan összefonódó közélet felekezeti tagoltságáról.

Álomidő a Kárpátok között

A feudális kori magyar parasztság időfelfogásáról

Az álmodó falu Nagy Imre
Erdélyi falu című festményén

Az idő múlásának érzékelése és az arra adandó reflexió szükségessége minden bizonnyal az emberiség legrégebbi tapasztalásai közé tartozik. Az ember jóval a történelemtudomány által átlátott és felbecsült múlt „kezdete” előtt rákényszerült arra, hogy a megállíthatatlanul haladó időt, létezésünknek ezt a rendkívül elvont fogalmát, valamiképpen megfoghatóvá tegye, és szintén mérhető időtartamú életét a természet és a korok ciklikusan változó, vagy éppen előrehaladó eseményeihez mérje hozzá. Minden kultúra, a világ történetében valamennyi emberi népcsoport kifejlesztett magában valamiféle időkezelési struktúrát; ez többségében igazodott azokhoz a természeti és társadalmi körülményekhez, amelyek keretében az ember létezett és létezik ma is.

"Mi vagyunk az androidok"

Automaták és mechanikus játékok a kora újkorban

A XV. századtól kezdődően az új szellemi irányzat, a reneszánsz nyomán Európa-szerte számos gyűjtemény jött létre a királyi, fejedelmi és főúri udvarokban, illetve a művelt, tehetős polgárok otthonaiban. A társadalom e rétegeinek hatalmi szükségletei meghatározták kulturális igényeiket és magatartásukat is: a tezaurálás az értékteremtésnek és a megőrzésnek, a látványosság pedig a reprezentációnak, s így a politikának volt fontos része. Az ezekhez kapcsolódó mecénási tevékenység teremtette meg az előző két fogalom alapját; a támogatott és az udvarban foglalkoztatott művészek alkotásaikkal műpártoló uruk gyűjteményét gyarapították.

Két világ határán

Otthon, külföld, távolság, határ – közszájon forgó szavak a mai napig, jelentésük annyira egyértelmű, hogy többnyire el sem gondolkodunk azon, mit jelentenek számunkra. Általános definíciót valószínűleg egyikről sem sikerülne elsőre alkotni – ha pedig nekünk, a 21. század embereinek ez nehezen megy, még sokkal bonyodalmasabb belegondolni, mit jelentettek ugyanezek a fogalmak a régmúlt Magyarország embere számára.